A kőrispataki Szalmakalap Múzeum

Szalmakalap Múzeum

A képek nagyíthatók

Szőcs Lajos kőrispataki lakós, akinek családja három nemzedékig visszamenőleg kalapossággal foglalkozott elhatározta, hogy létre hozza az ország első Szalmakalap Múzeumát.

Egy felújított hagyományos parasztházban létesült a Szalmakalap Múzeum, mely egyedi az egész világon. Az első szobájában az ország összes szalmakalap típusa megtalálható, a középső szobában különböző használati és dísztárgyak tekinthetők meg, míg a hátsó szobában a kalapkészítés technikai folyamatát tekinthetjük meg, az aratástól a kalap viseléséig. Ugyan itt megtekinthető és fel is próbálható az ország legnagyobb fejen hordozható kalapja, aminek átmérője két méter, súlya 2,65kg és 500m szalmafonatból varrták össze másfél kilométer cérnával.

A Múzeum udvarán egy csodálatos kőgyűjteményt tekinthet meg a látogató. Több mint 600 természet alkotta kő egy-egy érdekes képet rejt magában, mint például kacsa, galamb, sapka stb. Ugyancsak az udvaron egy ötméteres kalap tekinthető meg, szintén szalmából.

A Múzeum minden nap látogatható, a belépés díjtalan. Önkéntes adományokat a Múzeum fenntartására és működtetésére szeretettel elfogadunk. 

 

 

Vissza a lap tetejére | Kezdőlap

Nyári programok, szalmafonó táborok

A Szalmakalap Múzeum rendszeres programja szalmafonó és szalmakalap-készítő táborok

 

szervezése, ahol a táborozók elsajátíthatják a szalmakalap készítés alapjait valamint a szalmafonás titkát és annak fortélyait. A táborok helyszíne Kőrispatak. A szalmafonás oktatása a múzeum udvarán levő műhelyben történik. A Múzeum a táborozóknak az oktatást és a tábor ideje alatt felhasznált alapanyagot biztosítja.

A táborban megtanulható a kalapkészítéshez szükséges fonatminták készítése, karácsonyi díszek készítése, valamint más használati és dísztárgyak készítése.

A tábor ideje alatt a szalmafonáson kívül egyéb szabadidős programokat is szervezünk.

A táborokkal kapcsolatosan érdeklődni lehet a korispatak@freemail.hu e-mail címen, vagy telefonon a 004-0266-226016, 004-0266-226306 telefonszámokon.

Vissza a lap tetejére | Kezdőlap

 

Szálláslehetőség Kőrispatakon

Kalap vendégház

A Kalap vendégház és az udvarán lévő kis faházak 55 személy részére biztosítanak kényelmes szálláshelyet. Ez praktikus abból a szempontból, hogy egyszerre egy autóbusz vendégnek biztosít szállást. A vendégház főleg táborozók elszállásolására van kialakítva, de tökéletesen megfelel családok fogadására is. A faházak két illetve három személyesek, melyek egyaránt megfelelnek nagyobb csoportok elszállásolására illetve családok, párok részére is.

Szalmafonó táborok esetén táborozóinknak a vendégház valamint a  faházak biztosítnak szállást, ugyanakkor a falubeli vendégfogadó családok szolgáltatásait is igénybe lehet venni.

A táborlakok étkeztetése csoportosan egy helyen történik, ahol táborozóink különböző finom székely ételekkel ismerkedhetnek meg. A vendégház saját konyhával rendelkezik, amit az itt megszállók igénybe is vehetnek. Úgy a vendégház mint a faházak részére külön WC és fürdő, (zuhanyok) áll rendelkezésre.

Ha úgy döntött, hogy családjával, vagy baráti körével egy csendes helyen szeretné eltölteni szabadidejét és gyerekei részére hasznos szabadidős programokat akar biztosítani válassza Kőrispatakot.

 

Kapcsolatfelvétel:

Táborozás: korispatak@freemail.hu, szkhe@yahoo.com

Szállásfoglalás: lajos80@freemail.hu

Telefon:*

004-0266-226016

004-0266-226306

*telefonon úgy a  táborokról mint szállásfoglalásról egyaránt kap pontos információt

Vissza a lap tetejére | Kezdőlap

 

Csillagtúrák Kőrispatakról

- Az elárasztott Bözödújfalu 5km

- Énlaka, Székely rovásírás 9km

- Az erdőszentgyörgyi Rhédey kastély 17km

- Kibéd, falumúzeum 26km

- Szováta, Medve tó 30km

- Parajd, Sóbánya 35km

- Korond, fazekasok, kirakóvásár 60km vagy 25km

-

további feltöltések folyamatban...

 

Vissza a lap tetejére | Kezdőlap